olyan volt - ilyen lett

Hétvégén végre volt időm újra fotózni. Hát lássátok milyen volt - milyen lett a mi kis birodalmunk.
(az új képek telefonnal készültek, ezért a minőség nem az igazi, ezt nézzétek el nekem kérlek :))

3 konténer (3, 8 és 7 köbméteresek), az egyik csak zöld hulladék volt, a másik kettő vegyes (használhatatlan bútorok, sitt és zöld), rengeteg zsák, amit elvittek, továbbá égetés és aprítás után néz ki így a kert és a ház.
3 év munkája, de végre van merszünk vendégeket is hívni.... megérte....

És még néhány bónusz kép:

két év...

Tegnap délután a lányom életében lezárult egy korszak. Egy nagyon fontos és tartalmas korszak.

Az első két iskolás év után elbúcsúztunk a tanító néniktől, akiknek fantasztikus, odaadó munkájára nem nagyon lehet szavakat találni. Hihetetlen odafigyeléssel, nyugalommal és empátiával tanítgatták a gyerekeket, így a kis picike óvodás babákból mára komoly harmadik osztályt váró kispajtások lettek. 

A félévi mélyrepülés után az én csöppke lányom is összeszedte magát, és az év végi bizonyítvány is úgy alakul, ahogy szeretnénk. Hála a tanító nénik türelmének, behozta a lemaradást, és bepótolta a hiányokat.

Az osztály nevében, mint szmk szülő megemlítettem, hogy szeretnénk egy kis összejövetel keretében elbúcsúzni tőlük, amit örömmel elfogadtak. Tegnap délután a szülők mind eljöttek, és együtt megköszöntük ezt a szép, hosszú és nagyon-nagyon eseménydús két évet.

Ajándékképpen minden gyerkőc rajzolt valamit nekik, amit aztán egy fotókönyvbe rendeztem, minden gyermek kapott egy oldalt, ahol az ő rajza volt a háttérkép, és szerepel a neve és a kis arcképe is rajta. 

A másik meglepetés egy kisfilm volt, amiben öszefoglaltam az első és második osztály szösszeneteit képekkel, videokkal. 

A bulit délután 4-kor egy kis előre megírt beszéddel indítottam, kitérve a tanító nénik erényeire, és megköszönve a munkájukat. 

Aztán következett a videó levetítése. A projektor beüzemelése nem volt könnyű, a végén már 4-en voltunk rajta a témán, de a nemes cél érdekében nem adtuk fel, és az ég is kegyes volt velünk, megoldottuk. 

Volt nagy zokogás, először csak a tanító nénik (zsebkendő előre kikészítve várta őket), aztán a szülők is rákezdtek, végül a videó után két szót szóltak a tanárok is, és onnantól a gyerekek is sírni kezdtek. Nem akarták elengedni őket, csak ölelték egyszerre 8-an minden oldalról. "Csak még nekem jusson egy kis Réka néni csak még nekem egy kis Jutka néni." :)

Végül aztán a sütievésben mindenki megnyugodott, mindenki végigpuszilta őket és mindenki el tudott köszönni.

Összességében egy jó kis buli volt, nagyon hálásak és boldogok voltak a tanító nénik, azt kell mondjam megérte.... Jó érzés volt látni a meghatottságukat.

Búcsúvideo itt: http://hiperanyu.blogspot.hu/p/laszlo-gyula-2b-info.html

„Ma egy búcsúztatón vagyunk itt, de nem búcsú ez, azt gondolom sokkal inkább a köszönet kifejezése.

Emlékszem, amikor a lányom az évnyitó napján sírva fakadt otthon indulás előtt. Félt az újtól, az ismeretlentől, és különben is, sokkal jobb volt az óvoda.

Aztán elkezdődtek az iskolás mindennapok, szépen lassan teljesen birtokba vették a tantermet, megszokták az új napi ritmust, és megnyugodtak. Érezték, hogy jó helyen vannak, itt féltő kezek óvják őket, és bátran próbálgathatják a kis szárnyaikat.

És Valljuk be, nekünk szülőknek ugyanolyan nehéz volt a kezdet, ha nem nehezebb. Vajon vigyáznak rájuk eléggé? Vajon megkapja a kellő figyelmet az én szemem fénye? Szerencsére Nem kellett sok idő hozzá, és mi is megnyugodtunk.

Az induláshoz két ilyen fantasztikus tanítónénit rendelt a sors nekünk, akik szívvel lélekkel végzik hivatásukat, a lehető legjobban teszik a dolgukat, és mindig a legjobbat akarják a gyermekeinknek. A gyerekek egy szeretetteljes és melegséggel megtöltött osztályba érkeztek minden nap, és új élményekkel, új tudással indultak haza.

Jutka néni Hihetetlen empátiával és kitartással tanítgatta a gyerekeknek (és persze nekünk szülőknek méginkább) az írás-olvasás-számolás rejtelmeit. Nyugodtsága és türelme csodálatra méltó, ahogy a hangzavarban csak halkan megszólal, mondja amit kell, és egyszer csak csend lesz. A nyílt órákon külön figyeltem, hogy mi szülők többet beszéltünk, mint a gyerekek, de Jutka nénire nem lehet nem figyelni, és azt bizony csak csendben lehet. Meg is jegyeztük a férjemmel utána, hogy ez a Jutka néni tud valamit…

Réka néni tele van lelkesedéssel, kreativitással, és lendülettel, soha ki nem fogy az új ötletekből. A délutánokra mindig valami izgalmasat tartogatott a gyerekeknek, ők meg persze áhítattal hallgatták, és szívták magukba a tudást. Hol az Operaház fantomjáról, hol a csillagászatról beszélt, ebéd után kiselőadást tartott a helyes és helytelen viselkedésről, és ha kellett, akkor bizony szigorúan nézett. És ennyi elég is volt…Igazi példakép a "babák" szemében. :)

NE búcsúnak éljük meg ezt a mai napot, hanem éljük újra az elmúlt két évet, hogy ezek a jó emlékek megmaradjanak mindannyiunkban.

Az egyik kispajtás ajándékba adott rajzán egy nagyon sokatmondó üzenet áll a tanítónéniknek, ezzel zárom a mondandómat:

Tanítsatok mindig!”

Tsiga-rally

Hétvégén esemény volt.
Három felkészült versenyző várta a rajtnál, hogy elinduljon a futam.

          Barnus                                       Tsigusz                                  Sárgi

 

Barnus terephez való alkalmazkodásáról, Sárgi sportszerűségéről, Tsigusz pedig kitartásáról ismert.
A verseny nagyon izgalmasnak ígérkezett.




A bíró elindította a futamot egy hangos Vigyázz, kész, Rajt!!! felkiáltással, és a versenyzők hátukon hordott terhükkel együtt megindultak. Fej fej mellett haladnak, bár láthatóan Tsigusz nagyon belehúzott. Nem titkolt célja a verseny megnyerése.

Ahogy haladnak előre a pályán, úgy látszik, hogy Barnus irányt változtat, emiatt félő, hogy összeütközik Tsigusszal. Lehet, hogy ezzel az ellenfél hátráltatása a célja? Ez nagyon nem lenne sportszerű Barnus!!!








Az idő fogy, és a versenyzők ütemes tempóban haladnak a cél felé, közben Sárgi átvette a vezetést.
Barnus továbbra is Tsigusz felé tart, aki jól láthatóan igyekszik kikerülni az ütközést.

Ütközés végül nem történt, de Barnus is megijedt, mert kissé visszavett a tempóból. Közben Sárgi a pálya másik szélén céltudatosan igyekszik megnyerni a versenyt. Hosszú csápos szeme előtt csak a cél lebeg.









Barnus teljesen lemaradt a keresztező manőver miatt, de a másik két versenyző továbbra is ház-ház mellett halad. De vajon ki nyeri az idei tsiga-rallyt??

Ééééssss.... végül Sárgi nyerte a versenyt, aki jól megérdemelt jutalomként elkezdheti falatozni az általa elért leveleket.
Tsiguszé az ezüstérem, és Barnus a harmadik helyezett.











Köszönjük, hogy velünk tartottak ezen a páratlan eseményen, hihetetlen élmény volt végigkövetni egy ilyen izgalmas versenyt. Jövőre is megrendezzük a futamot, reméljük akkor is velünk tartanak. Jegyek már most elővételben kaphatók....

hártyásszárnyúak...

Újabb esemény volt darázsügyben a hétvégén Velin.

Azt hittem, megszűntek létezni a kertben ezek a jószágok, a tavalyi purhabos történés után. Aszittem, mi? Hát hogyne....

Éppen a függőágyban pihengettem a betonpakolás után, és megláttam a dögöket, hol vertek tanyát maguknak. Az új búvóhelyük a lépcső melletti korlát. Kis lyukacskák vannak a korláton, amin keresztül remekül közlekednek be- és ki-. Pont az ő méretük ajtó ez. Na de hát nemolyanfából faragtak minket, hogy hagynánk magunkat.

Szigetelőszalag volt épp kéznél, ezzel gyorsan leragasztgatta a férjem a lyukakat. Rövidtávú megoldás, nem végleges, de talán elköltöznek innen, ha látják, hogy nem szívesen látott vendégek a portánkon. Valahogy nem vágyom rá, hogy a lányom a balesetin kössön ki egy esetleges csípés és annak következményei miatt.

Ezek után az épp hazaérkező apuka darázs csak körözött a megszokott bejárat körül, körbe-körbe röpködött a korlát körül, kereste a lyukat, dehát ugyebár csak egy szép fehér csík szigszalag fogadta. Háhá, én meg csak dörzsöltem a tenyerem, hogy úgy kell nektek.....

Másnap a hintaágyon rögtönzött mulcsmatracon heverésztem (zacskókban tárolt, gyalogúthoz félretett mulcsot felpakoltam a hintaágyra), mikor megint... A hintaágy felső összekötő eleme is üreges, és az egyik végén lyukas. Na ott is lakik egy családka. 

Wikipédia: "A hétköznapi értelemben vett darazsak néven rendszerint a társas redősszárnyú-darazsak vagy valódi darazsak (Vespidae) családjába tartozó hártyásszárnyúakat nevezzük."

Hártyás vagy sem, ÚÚÚÚtálom őket! 

És úgy néz ki, nem ok nélkül: "Egészségügyi kártevőnek minősül, mivel mikrobiológiailag az egyik legszennyezetebb élelmiszerlátogató. Mindenevő lévén bármilyen eredetű szerves hulladékra rászáll. Emellett szívesen laknak emberi otthonok közelében, és viszonylag agresszíven védelmezik fészkeiket. Ezért a darázsfészkeket általában irtják."

A helyzet persze ennél szomorúbb, mert nem biztos, hogy ők a betolakodók....

velence medence

Miután megérkezett a tavasz, néhány hete már a hétvégéket Velencén töltjük.

Múlt heti feladat a villanyszerelés volt. Képzeljetek el egy 60-as években épült házat, amihez az évtizedek alatt több részletben építettek hozzá még szobákat. Az elrendezés nem túl célravezető, a felső szintre például két lépcső is visz két irányban, az egyik a szobákhoz, a másik a teraszhoz. 

A gond az áram terén kezdődött, a vezeték csonkja a padlóból állt ki. Első dolgunk volt megszüntetni, nincs kedvünk hasraesni a villanyvezetékben. Az áramkörök teljesen érthetetlen módon voltak bekötve, teljesen kusza volt az egész rendszer. Önmagában egy egész nap volt, mire kibogozta apósom, hogy melyik szál hova, miért és minek. 

Miután tavaly félbe maradt a felső szint, a jó idővel párhuzamosan mi is újra nekifogtunk, és a padló is már új burkolatot kapott. Szépen készül a ház, apró-cseprő dolgok vannak már csak, mint pl a függönyök, a padló szegély, vagy a konyhapult alatti szekrény. A fenti szobák lassan elnyerik végleges állapotukat, ég és föld a korábbi állapot és a mostani. Most már nem félünk vendéget hívni, mert van hol elszállásolni. 

Le kell szögeznem, hogy nekünk a szívünk csücske ez a ház, de külső szemmel bizonyára nem tűnik luxusnak. Nekünk viszont az. Fantasztikus jó dolog, hogy az ember a panelból kimenekülhet valahová, ahol túrhatja kedvére a kertet, és egész nap a levegőn van, nem a tévét bámuljuk odahaza. Terápiás hatása van, amikor a metszőollóval nekiesek a nyesnivalónak. :)

Az idei nagy projekt a medence. Ha igaz, a pünkösdi hétvégén ennek is nekifogunk, elsőre elég nagy falatnak tűnik. Régi betonmedence, retró csempével leburkolva, fölötte pedig egy vasszerkezetű üveg oldalú építmény tető gyanánt. Mondhatni fedett velence medence. 

A haditerv: tető megszüntet, csempe lebont, betont vízszigetel, mégegyszer vízszigetel, új csempe felrak. 

A lebontott hulladéknak persze konténert kell rendelni, sajnos csak úgy puszira nem viszik el, de ha már kell, akkor legyen a legnagyobb, és minden mást is elnyel talán. A beton nem túl mély, kb 80 cm, de a lányomnak pont jó, mellig ér, ebben biztonságban érzi magát. Mi meg majd belefekszünk, mint a kádba. :)))

Ha igaz, a régi helyett gyönyörű sötétkék fagyálló burkolatot kapunk, ilyet ni: 

Voltak igazi világoskék medence csempék is, de olyan áruk volt, hogy inkább emellett döntöttünk, jó lesz ez a nyári pancsikoláshoz. Emellé persze szükség lesz majd még némi technikára és vegyszerre is, ami mozgatható, ha kell belógatom a szűrőt, ha nem nem. Továbbá kell majd még egy takaróponyva is, hogy ne potyogjon bele levél, homok, kisegér.

Sokat töprengtünk, hogyan mi legyen a sorsa ennek a teknőnek, de végülis sikerült meggyőznöm az én uramat, hogy kell nekünk az a medence, hiszen globális felmelegedés van meg miegymás. (voltak érveim, gondolhatjátok.... :)))) A döntő érv az volt, hogy ezt nem tudják ellopni. :) ámen

Sok tennivaló van még ezen kívül is, a kert továbbra is romokban áll, a mezítlábas ösvény 1/3-a van kész, és van még kivágandó fa is. Mindenesetre május végéig a termelődött sittet, szemetet, kerti hulladékot el kell szállítatni, mert jön a tulaj, és nem szép látvány. Ezen kívül júliusban 20 éves osztálytalálkozó helyszíne lesz ez a kis kertecske, úgyhogy a legjobb formáját kell mutatnia. Tervezünk sok-sok baráti összejövetelt, bográcsozást, sütögetést, úgyhogy mindenki készüljön, hogy előbb-utóbb sorra kerül a meghívottak listáján.  

A darázsinvázió egyenlőre megszűnt, hatékony volt a pur hab megoldásunk, a tél alatt úgy megduzzadt, hogy teljesen elzárta a járatokat. Cserébe viszont a műanyag homokozó alatt találtunk egy földalatti fészket....

Madarat idén nem akarok látni! Tele van az összes gyümölcsfa kis zöld bogyócskákkal, úgyhogy reszkessetek seregélyek, ebből nem esztek!!! Cseresznye, meggy, szilva, sárgabarack. Ültettem néhány paradicsom és paprika palántát is, fűszereket, borsót és spenótot, továbbá kértem anyukámtól eperpalántát.

Ha valakinek van jó ötlete a madárijesztéssel kapcsolatban hálás lennék érte.

Ilyetén állunk, és a helyzet komoly...:)
Legközelebb jövök az ilyen volt-ilyen lett képekkel. :)


2015. április 1.

olyan volt - ilyen lett medence képek

Levélbarátok

Kb 2 évvel ezelőtt (még javában koptattam a főiskolai előadók padjait) egy hóbortos ötlettől vezérelve levelezőtársakat kezdtem keresgélni, angol nyelvgyakorlás céljából. 

Regisztráltam egy oldalra, ahol a világ minden tájáról vannak fenn hasonlóan levelezni akaró fiúk-lányok. Ki-ki egyéb (...) okokból keres barátot, de sokan vannak, akik úgy mint én, tényleg csak barátot akarnak. 

Több embernek is írtam mailt, de közülük csak egy válaszolt. Japánból írt egy lány (34 éves, 2 gyerekkel), hogy nagyon szeret a világ más tájékain élő emberekkel levelezni, mert érdekli a másik kultúra, másik ország. Címet cseréltünk, és elindult a barátságunk. Nagyon izgi érzés várni a világ másik feléről a postát. :) 

Hihetetlenül más a mentalitása az ottani embereknek, ami a legmegdöbbentőbb, hogy szinte sose panaszkodik. Biztos, hogy vannak pedig nekik is mindennapi problémáik, de panaszkodni sose hallottam (olvastam). Mindenről pozitívan ír, mindennek örül. És amit még csodálok, hogy már a második levélváltáskor ajándékot találtam a borítékban. Na nem valami hatalmas dologra kell gondolni, fényképeket küld, később néhány matrica volt benne a lányomnak, szép színes levélpapír-borítékkal, és hasonlóak. Egyszer még egy plüss zoknit is kaptam. :) 

Később egy másik lánnyal is összebarátkoztam, de vele csak mailen tartom a kapcsolatot, ő marokkói. Az is egy másik világ, ott a vallás a mindennapok tartozéka, délben ha imára hívnak, nincs mese, menni kell. Neki is két gyerkőc van, sokat dolgozik egy irodában, és most ő is elkezdte a főiskolát. Ők nagyon zárkózottak, képet például még nem láttam róluk, gondolom nem engedi az ottani szokásrend, hogy csak úgy képeket küldözgessenek a nők szerte a világba. Én küldtem neki többet is, de tőle még nem jött egyszer sem. Minden ugyanúgy zajlik abban a távoli országban is, mint nálunk, munka, család, hétvégi kirándulások, stb... 

Lelkiismeretfurdalásom van, mert elhanyagoltam őket. Nagyon régen írtam nekik, mert százezer más dolgom volt. De tegnap bepótoltam. Remélem még szóba állnak velem, és nem haragszanak rám nagyon.... 

Jó dolog a világ más tájairól embereket ismerni. :)

Kertész leszek, fát nevelek

Sokan, sok helyen írnak, mondanak mindenfélét az egészséges életmódról. Annyi információm van már az elmúlt néhány évből, hogy nem is tudom melyik igaz, melyik nem. 

Az apropó, ami miatt igyekeztem tájékozódni, az, hogy kezem nagyon ekcémás, és emiatt már jópár diétát kipróbáltam, és elég sok könyvet elolvastam, hátha megváltozik minden. Sajnos nem így történt. Nem történt meg a várva várt csodagyógyulás. Ettől függetlenül nem gondolom, hogy nem lenne semmi értelme az ilyen diétáknak, és a szakkönyvek sem teljesen haszontalanok, viszont egy dolgot megtanultam. Nem szabad szemellenzősen hinni egyiknek sem.

Volt egy viszonylag hosszabb időszakom, amikor nagyon csúnya volt a bőröm, semmi sem segített, az orvosok csak kísérleteztek ilyen-olyan kenőcsökkel. Kb 1,5 évig tartott ez az állapot nálam, amikor meguntam az egészet, és könyörögtem, hogy kérem vissza a szteroidos kenőcsömet, ami kb 2 nap alatt rendbe rakott. Hogy miért csináltam végig mégis azt a 1,5 évet? Mert hinni akartam benne, hogy van más út is, van olyan módszer, ami segít kémia nélkül is. 

Elolvastam mindent, ami ezzel kapcsolatos, voltam homeopátiás orvosnál, íriszdiagnosztikán, majd akupunktúrán, allergiavizsgálaton. Érdekes módon, az akupunktúra egyébként használt, csak amikor vége lett, mert a pénztárcám nem bírta tovább, akkor minden tünetem visszatért. Az egészséges életmód jegyében reformálni akartam az étrendemet. A gond ott kezdődött, hogy magamnak külön kellett főzni, a család nem azt ette, amit én (nem csodálom persze). A legnehezebb az édességről való lemondás volt, mert nagyon édesszájú vagyok. Odáig elmentem, hogy bioboltban kapható kókuszszeletet vettem zsákszámra, amiben csak kókuszreszelék és kókuszzsír volt. (fincsi különben…J).

Ez az egész elég macerás volt az én amúgy is zsúfolt életemben, plusz feladatnak éreztem, és ez elvette a kedvemet. Naponta plusz időt rászánni az én külön ebédemre és vacsorámra, külön vásárolgatni a külön hozzávalókat, hát ez nem nekem való. Elfáradtam benne. És csalódtam is. Persze, tudom az ilyen étrendváltásnak nem azonnali a hatása, csak hosszabb idő után fogom megérezni, de én már csak ilyen türelmetlen vagyok. Az egészet felesleges problémának éltem meg, meg persze annak, hogy én milyen szerencsétlen vagyok, hogy még ez sem sikerül.

Aztán egyik napról a másikra visszatértem a rendes mindennapokhoz, újra ettem mindent, a tüneteket meg a jól bevált kémiás kenőccsel kezelem, ha előjönnek.

Végiggondolva, hogy akkoriban mi volt hiba, miért nem volt türelmem az egészhez, rájöttem, hogy nem voltam elég fokozatos. Nem tartottam be a lépcsőket. Egy életmódváltást nem lehet egyik napról a másikra csinálni, nem lehet beszédülni a bioboltok és reformkaják kínálatának, nem szabad azt várni, hogy csak azért, mert ez bio, vagy reform, vagy szénhidrát-zsír-tartósítószermentes, akkor az már tuti egészséges is. Abban sem hiszek, hogy az egyébként borzalmas-fűrészpor ízű izék biztos egészségesek, mert nem édesek. Az egész egy nagy biznic, valakinek a zsebében landol az egész, és még ha használ is valamit, korántsem biztos, hogy hosszú távon is megfelelő lesz. Nem hiszem, hogy ami egészséges, az ne lehetne finom is. A gyümölcs például a lehető legegészségesebb dolog a világon, és nagyon finom. J

Vallom, hogy az vagyok, amit megeszek, és egyértelműen látszik kívül-belül, hogy milyen étrenden élek. De nem dőlök már be semminek, és nem mindenáron akarok változtatni. Egyértelmű, hogy minél frissebb, minél kevésbé feldolgozott, és minél inkább tudjuk mi van abban, amit megeszünk, annál több természetes vitamin és ásványi anyag van benne, amiből mi magunk is felépülünk. És ennyi. Nincs titok.

Ültetek a kertbe fűszernövényeket, paprika-paradicsompalántát, mogyoróbokrot, áfonyát, epret, szőlőt, és még egy rakás új növénykét, amit én gondozok, és szüretelek, és tudom honnan van, és nem kezelték semmivel.

Már nagyon várom a nyarat, hogy tényleg friss, és magunk szedett gyümölcsöt, zöldséget ehessünk. Már most tervezgetem, hogy hová megyünk szedd magadra. Semmihez nem hasonlítható, amikor a fáról leszeded a barackot, és ott helyben megkóstolván megállapitod, hogy issteni. Persze, csak, hogy leteszteld, elég érett-e….

A cseresznyét idén megvédjük, bárhogy is, de nem hagyom, hogy a seregélyek dézsmálják meg az egészet. Ja, és idén mindenképp el akarok jutni egy eperföldre is.  http://www.eperfold.hu/index.html

én és a felsőoktatás

Új korszak köszönt be hozzánk. Anya befejezte a főiskolát.

A lányom mióta eszét tudja, abban cseperedett, hogy anya iskolába jár. 5 hónapos volt, mikor elkeztem, most 7 éves. Anya állandóan vizsgázik, anya tanul, anya dolgozatot ír. De játszani nem ér rá. Most végre vége. Anyának lesz ideje barbizni és legózni. Sőt, korcsolyázni is megtanulhat.

Az ominózus nap, a záróvizsgám napja kissé idegesen indult. Korán, hajnal fél 4-kor keltem, hogy még átnézhessem a tételeket. Indulás előtt még megkérdezte egyetlen gyermekem, hogy mi lesz anya, ha nem ötös lesz? Ötös?!?! Hát nekem bőven elég lenne, ha kettes lenne, csak görbüljön, csak meglegyen. 

Jól kiosztott. "A kettes az nagyon rossz, anya. Akkor legalább négyes legyen, ha már nem ötös." A kis maximalista. Honnan örökölhette?...

A mérce adott volt, nem sok választást hagyott nekem. Eléggé szorongtam enélkül is, most aztán itt a cseresznye a habon, nehogy csalódást okozzak Neki. 

A vizsga előtt volt még egy kis időm, elővettem a tételeket, megettem egy rakás cukorkát, hogy legyen elég szénhidrát az agyamban, de az idegesség nem múlt el. Aki ismer, tudja, hogy vizsga miatt nem szoktam ennyire aggódni, de most érezhetően túl nagy volt a tét. Nem mehetek jövő héten újra, ha nem sikerül.

Nagyon sokan jelezték, ki üzent, ki felhívott, hogy nagyon szorítanak nekem, és sok szerencsét kívánnak. "Egy stadionnal!", ahogy a kolleganőm mondta volt. Ezen járt az agyam, uramisten, hogy mondom meg ennek a rakás embernek, ha nem sikerül. Tuti elsüllyedek szégyenemben...

Aztán egyszercsak behívták az egész bandát a terembe, és félbeszakadt a gondolatmenetem. Szerencsére. Ötödik voltam a sorban, négyen voltak benn egyszerre. Mikor kijött az első ember, bementem. Húztam. Leültem, és végignéztem miről is kéne beszélni. Három tantárgyból állt a tétel, a-b-c részkre osztva. Pénzügy- Adózás- Államháztartás. Kitalálhatjátok melyikből voltam a felkészültebb...

Az előttem lévő három ember felelete alatt volt időm jegyzetelni, készülni. Az első pár percben nem is tudtam igazán a saját dolgomra figyelni, nagyon zavart, hogy beszélnek mellettem. Aztán jött egy felhő, mi leszállt közénk, és kikapcsolt a világ körülöttem. Szépen sorban jöttek elő a megtanult dolgok a fejemből, és íródott a papírra. Nem láttam, nem hallottam semmi mást.

Én következem. 

Szólítanak: "Kedves Éva! kérem jöjjön!" 

Mondom: "Mariann" 

Válasz: "Rendben, megjegyeztük." 

NNa, jól indítottam. Még ezt is kijavítom. Mi a csudáért nem volt jó nekem az Éva? (megj: a második nevem Éva. Marianna Éva...) Aztán mikor leültem eléjük, megszűnt a remegés. Megszűnt az izgulás, elmúlt a szorongás. Beszélni kezdtem. Pénzüggyel indítottam, de nem hagyták, hogy végigmondjam, belekérdeztek, és láthatóan a kulcsfogalmakra vártak. Mikor kimondtam, már javasolták, hogy menjünk tovább. Pörgették a dolgokat, hogy gyorsabban végezzünk. Az adózási tudásomat egyetlen fogalommal próbálták felmérni. Mi az a gyűjtőszámla. Válaszom elég kimerítőnek látszott, mert újra javasolták, hogy menjünk tovább. Államháztartás ürügyén az egyházakról kellett beszélgetni, milyen közfeladatot látnak el. A végén még kaptam egy átfogó kérdést, ami átfedés volt az első két tételrész között, erre is úgy tűnt jól válaszoltam. Köszönték szépen, mehetek.

Még most sem nagyon térek magamhoz, és nem hiszem el, hogy ennyi volt. Iszonyatosan nagyszabású és rettentően nehéz valamire számítottam. Kint a folyosón már az a jó érzés töltött el, hogy túl vagyok rajta, és érezhetően sikerült. Az érdemjegyet még nem tudtam, de az ilyet érzi az ember. Nem kötözködtek, nem javítottak kis semmiben, nem volt kínos csend sem a kérdéseik nyomán. Mindenre válaszoltam, még ha nem is tökéletesen, de úgy tűnt nem lesz gond.

Végre kijött az utolsó két ember is. Kis tanácskozás után újra az egész bandát behívták. Úgy álltunk ott szépen egymás mellett sorban, mint akik az ítéletre várnak. Persze az eredmények előtt még volt egy kis fejmosás, hogy nem vagyunk kellően tájékozottak a világ és az ország ügyeiben, szíveskedjünk több folyóiratot olvasni és híradót nézni, mert mi gyakorlati szakemberek leszünk, nem elég az elméletben tanultakat tudnunk. Ez kijárt nekünk. Tényleg így van. 

Végre elindult a névsor-érdemjegy felolvasás. Jelest kaptam. A fülemig szaladt a szám. Az egyik vizsgáztató tanár a szakdolgozati konzulensem volt, láthatóan már az elején megismert, és a jegyem kapcsán rámnézett, és ő is mosolygott. Jól esett. Úgy éreztem az elmúlt 7 év összes nem sikerült vizsgájáért és az összes iskolai nehézségért kárpótlást kaptam. Komoly lelkiismereti kérdést csináltam belőle, mikor első félévben nem sikerült 1-2 vizsga. Soha nem buktam meg semmiből előtte. Itt ezt az érzést is megtapasztaltam. Lejjebb kellett adnom az elvárásaimat saját magammal szemben. Még most is könnybe lábad a szemem, ha eszembe jut az a rengeteg sikertelenség és kudarcélmény, ami ebben az iskolában ért. De így utólag... Azt hiszem megérte. 

Megkaptam méltó jutalmam a kitartásomért. 

Délután a lányom megkérdezte, hogy sikerült. Vigyorogva közöltem: "Ötös lett!" 

Kérdéssel felelt: "Akkor ugye nem kell újra járnod ezt az iskolát?!?!"

Nem. Még csak az kéne. Ezzel lezártnak tekintette az anya-iskola kérdést. 

Nem okoztam csalódást Neki. 

Év végi számvetés

Hát újra itt…

Kicsit zsufi volt az elmúlt néhány hét. Fizikailag is, szellemileg is.

A luca napi vásár nagyon jól sikerült az iskolában, sokkal jobban, mint vártuk. A szülők és a gyerekek nagyon kitettek magukért, ennyi eladnivalóra nem is számítottunk, mint amennyit hoztak. Nagyon-nagyon sok pénzt sikerült gyűjteni a sulinak, és nem utolsó sorban a mi osztályunk második helyezett lett, ami osztálypénz szempontjából is jól jött.

A vásár után teljes mértékben igyekeztem a szakdolgozatomra koncentrálni, amit időközben már be is adtam, remélhetőleg elfogadják. Hosszú, nehéz és idegölő feladat volt a megírás, főképp azért, mert gyakorlati szemszögből próbáltam megírni, amit aztán a konzulens, úgy ahogy volt, visszadobott. Egy szakdolgozat nem bevallás kitöltési útmutató, és a jogszabály nem szakirodalom. Hát ez van. Kénytelen voltam szakirodalmat kézbe venni. De mint tudjuk, ugyebár, google a barátom. Mindig számíthatok rá… J

Az ünnepek előtti pár napban már kezdtem úgy érezni, hogy teljesítőképességem határán vagyok. Felborult az egészségem is, a vásár után hosszú napokig nem volt hangom, lenyomott a torokgyulladás. Ez kihatott a hangulatomra is. Aztán újra előjött az évek óta tünetmentes lábfájásom és az ekcémám is. A lábfájás egy csigolya melletti nyúlvány (meszesedés vagy mifene) miatt van, mert nyom egy ideget, ami miatt éles (sírni volna kedvem néha) fájdalmam van a jobb lábamban, és sokszor zsibbad. Állni ilyenkor kínszenvedés, de sokszor, még ha ülök is fáj. Az orvos szerint ezzel együtt kell élnem. Na de 33 évesen? Az ekcémára ugyanezt mondták. Az már 16 éves korom óta gyötör. Kis szteroidos kenőcs, és elmúlik. De mint tudjuk nem ez a megoldás. Amikor kimerülök, úrrá lesz rajtam mindkettő. Csak azon imádkoztam, hogy más már ne jöjjön. Valahogy bírjam ki a záróvizsgáig. Durván koffeinfüggő lettem az elmúlt hónapokban, napi 2-3 kávé (soha nem kávéztam előtte!), esténként pedig energiaital, hogy tanulni tudjak.

A karácsony nyugisabban telt, mint amire számítottam, kicsit pihentem is végre, ami nagyon jól esett. Jó volt reggel nem elsőként kipattanni az ágyból, nem kapkodni mindennel, munkára nem gondolni, nem idegeskedni mindenen. Nyugodtan, ráérősen töltöttem a napokat, főztem, sütöttem, kártyáztam, filmet néztem, mondhatni feltöltődtem.

Kezdem újra azt érezni, hogy helyreáll a lelki béke. Az elmúlt évre visszagondolva (merthát ugye hamár homár, és év vége-eleje van), végignézve mi történt velem (velem, kicsit a többieket félretéve), arra jutottam, hogy mindennek oka van. Minden, ami történt 2012-ben, segít rádöbbenni arra, hogy milyen ember vagyok, és min kell változtatnom.

A korábbi önfejű, maximalista énemet nem tudom lecserélni, de finomítani tudok rajta, és ez a változás jó érzéssel tölt el. Bizonyos helyzetekben jól jön az önfejűség, a kitartás, de néha félre kell tenni, és hallgatni másokra. Egyre többször meghallom a véleményeket. Ez nagy haladás részemről.

A másik dolog, amivel időről időre újra találkozom, hogy „túl sok vagyok” másoknak. Ez az előbbi önfejűségből fakadhat, mert ha látom, hogy valakinek nem, vagy nem úgy sikerül valami, rögtön ott vagyok, és segíteni akarok. Szinte rátukmálom magam, hogy megoldhassam a feladatot helyette. Sokszor nagyobb segítség (még ha nem is úgy látszik elsőre), ha engedjük gondolkozni, és próbálkozni a másikat. Én nagyon sok mindent egyedül, a saját bőrömön, a saját hibáimból tanultam meg, ami egy fájdalmas dolog, és igyekszem megóvni ettől a másik embert, ha látom, hogy ugyanabba a hibába esik éppen.

Ebben az évben ez nagyon kiéleződött, és rájöttem, hogy meg kell tanulnom „nem túl soknak lenni”. Az ilyen fajta tapasztalatokat nem lehet jótanácsokkal vagy a probléma átvállalásával kiváltani, ezt mindenkinek magának kell megélnie. A barátságokat, az iskolai problémákat, a munkahelyi, párkapcsolati vagy lakás gondokat, mind-mind a magunk bőrén kell megtapasztalni, ezt nem lehet tanítani. Tanácsot, segítséget adni lehet, de (mint rájöttem) csakis akkor, ha kérik. A kéretlen tanács nem tanács. Az kioktatás. Leginkább arra fogok törekedni, hogy ha baj van, segítség kell, ott legyek, de nem ajánlgatom magam.

Már csak azért sem, mert rá kellett jönnöm, hogy a magam életét kell élnem, a magam problémáival. Mások problémáját nem nekem kell felvállalnom és megoldanom. Még akkor sem, ha én tudnám a megoldást sok esetben. Az az én megoldásom, és nem az övé.

„Ne próbáld megérteni a másik embert a saját fejeddel!” (P.M.)

Hiperanyu elégedett :)

Nyár közepén megelégeltem a lakásban eluralkodó káoszt, és kijelentettem, hogy márpedig a hálószobába kell egy beépített szekrény. Az évek alatt annyi cuccot halmoztunk fel, hogy átláthatatlan már az egész lakás. Elszánt vagyok, az a célom, hogy mindent szekrényajtók mögé rejtsek.

Panellakásban ugye ez nem könnyű feladat, mert a bolti szekrények (van belőlük jónéhány a lakásban) nem igazán erre a lakásfajtára lettek kitalálva. Addig addig gondolkodtam, mígnem kialakult a fejemben a kép, megálmodtam, hogy mit is szeretnék. Szorgos keresgélésbe fogtam, és találtam is egy jó kis bútorost, ahol asztalosok legyártják az én álmomat.

Besétáltunk a bemutató raktárba körülnézni. Amit én kitaláltam nem volt, de olyan színű bútorlapot láttam, és a főnök elmondása szerint bármit megcsinálnak. Néhány mondatban ecseteltem, hogy mit találtam ki, és a beszélgetés végére már kész is volt a 3D rajz. Odafordítja hozzám a papírt: "Ilyenre gondolt?"

"Pont ilyenre. Mennyi az annyi?" Megegyeztünk, majd a határidőt is kitoltuk decemberre, mert így még több kedvezményt kaptunk. Kértem, hogy jöjjön ki a lakásba és mérje le pontosan a helyet, mert amit én mértem, az nem mérvadó, csak kb. Kijött, lemérte.

Aztán vártunk. Teltek a hónapok, és most így december elején már kezdtem aggódni, hogy nem igazán jelentkeznek. Már rémeket láttam, hogy leléptek a befizetett előleggel, meg hogy csalás és ámítás az egész. Telefont ragadtam. Másnap visszahívtak, hogy már gyártás alatt van a bútor, nemsokára hozzák. És mikor kész volt, jelezték, hogy jönnének.

A hálószobánk elég picike, mert még egy korábbi átalakítás miatt leválasztottunk belőle egy gardróbszobát  így mindent ki kellett pakolni, hogy egyáltalán meg lehessen mozdulni benne. Éjszaka a nappaliban lerakott matracon aludtunk.

A szekrény megérkezett, de a csillár még így is útban volt. Este pedig fény nélkül ugye nem lehet fúrkálni, ezért ma visszajöttek, hogy befejezzék a szerelést.

Kicsit féltem, mert a wenge színnek kikiáltott bútorlapból elég sokfélét láttam, és aggódtam, hogy nem fog illeni a már meglévő ágykerethez. De a színválasztás hibátlan volt.

Hosszú ideje ez az első alkalom, hogy úgy igazán elégedett vagyok.

Nálam az nagyon ritka, hogy valamivel kapcsolatban azt érzem, na, ez tényleg rendben van.

Nem vagyok könnyű eset, állandóan a hibákat keresem mindenben. Nem is értem miért?! Már megint a maximalizmus.... :D

De ma! Ma még az apró hibák ellenére is (mert azért vannak, na :)) az elégedettség töltött el!

Azt kaptam amit vártam. Ezt rendeltem, ezt szállították. Jóleső érzés, hogy nem akartak átverni. Nem akartak olcsón rámsózni valami gagyit. Nem lenyúlni akartak, hanem korrekt üzletet kötni. Több ilyen cég kéne. Több ilyen hozzáállás. 

Ez (is) velünk történt 2012

Lassan közeledik az év vége és a karácsony. Ilyenkor mindig előbányásszuk az idén készült fényképeket, ami jól sikerült, azokat előhívatjuk, már csak ajándékképpen is. 
A képek között rábukkantam néhány számunkra nagyon is értékes videóra.

Nem írnék oldalakat, beszéljen helyettem ez a kis filmecske....

Penész, te drága!

Zűr zűr hátán. Most éppen a fürdőszobánk falán megjelent penész személyében jelentkezik.
Ezek mi vagyunk. Mikor már azt érezné az ember, hogy na, végre, kis nyugalom van...
Miért is ne? Kérdezi a következő probléma. Meglepem őket! Nehogy már unatkozzanak!

Hát jöttek a foltok. Először csak kis koszpiszok formájában. Nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget. Pedig jobb lett volna. Aztán mikor következő alkalommal felnéztem a plafonra, már a fél fürdőszoba fala és mennyezete fekete volt. Hát igen, az én hibám, az ember lányának az is feladata lenne, hogy minden nap megvizsgálja a lakás falainak és mennyezetének állapotát. Elmulasztottam ezt a feladatomat. Néhány hónap alatt ilyen szépséges bevonatot kapott.

Lassan 10 éve lakunk ebben a lakásban, de a fürdőszoba még általunk nem volt kifestve. A konyha sem. És a nappali sem. A gyerekszoba viszont már háromszor. A hálószobánk falán legalább a tapéta már fenn van. Fűrészporos, festés nélkül. 5 éve.... Hogy miért, az egy következő írás témája lesz...

Sebaj tóbiás. Egyszer eljön az én napom is, és felújítom az egészet kényem-kedvem szerint. Ígérem szép lesz, és mindenkit meghívok a lakásavatóra. Addig meg olyan amilyen.
De kinek is van kedve festegetni egy olyan fürdőszobát, amit évente 2x beáztat a fölötte lakó. Jónéhány évig ment ez, most, hogy eladták a lakást, megszűnt ez a probléma létezni. Elég dühítő, amikor este mennél fürödni, fogat mosni, és a polcon a fogmosópoharadban áll a szomszéd vize. Gusztustalan. A plafonon repedés, ahol a víz megtalálta az útját, és a tükör fölötti lámpán átfolyva, a polcon és a pohárban landolt cseppenként. Estére pont megtelt. Fujjj...

Ráuszítottam azuramat, hogy legyen valami vele. A vakolatot kb 3 nap alatt távolították el vésővel. Már ez is elég komoly feladat volt, de végül meglett. Telefújtuk a falat gomba ellenni cuccal. Ütős volt. Színtiszta klór, ahogy azt kell. Marta a szemét, a kezét, az orrát, a tüdejét, de talán a gombáknak sem tetszett. Talán. A glettelés csodálatos folyamata következett. A tevékenységgel semmi gond nem is volt, csak a száradást kell kivárni. Mi türelmesen várunk. Már 3 hete. Még mindig nedves.

Húúú, hát biztos azért nedves, mert a sarok nem szellőzik. A gomba is azért volt tuti, mert nem jár a levegő a fürdőszobában. Kibontottuk a becsomagolt szellőzőnyílást, amit még az előző, bagós fölső szomszédban lakó brigád miatt zártunk le. Undi volt úgy hazamenni, hogy a saját lakásod tele van füsttel, és az általuk mosott ruha "illata" ázott kutyaszagra emlékeztetett. Ez is fujjj. Lezártuk. A penész meg ezt jól kihasználta.

De a kibontott szellőzőakna sem segítette a száradást. Hmm... Jóóó, akkor üssünk egy másik lyukat a szembe falra, a vizes sarokba is, hátha akkor a levegő jobban jár, és megszárad!
Hát nem. További ötleteket szívesen veszünk. Nekünk nincs több.

Most várunk. Hol türelmesen, hol nem annyira. Én most a nem annyira kategóriába sorolnám magam. Már nagyon festenék, és pakolnám vissza a polcot. Vicces, amikor este rohangálok a hálószobában elhelyezett fiókok és a fürdő között bugyiban, hogy hűű, a sampon benn maradt. Aztán újra, mert a fogkrém is.

A következő probléma kb 1 hete köszöntött be hozzánk. Már egy ideje figyelgetjük, hogy szépen sorban, minden szobában leég egy-egy konnektor. Fantaszikus aluminium vezetékek vannak végig a lakásban, sorba kötve, ahogy illik, a 80-as évek igényeihez igazodva. Persze hogy leég, ha bedugom a szárítógépet, a mosógépet, a hajszárítót, meg mindent egyszerre.
A gond forrása a fal nem száradása miatt beállított melegítő-fűtő ventillátor volt. Konkrétan beleolvadt a dugója a konnektorba. És mivel a mosógép is be volt dugva mellé, az is. Áram a fürdőszobában jelenleg nincs, csak világítás. Az is csak félig, mert az egyik lámpa is leégett a folyamatos ázástól. Még jó, hogy a mosógépnek "csak" a dugója olvadt meg. Azt legalább ki lehetett cserélni. Azért az vicces, amikor az előszobában keresztbe-kasul hosszabbító kígyózik a fürdőbe, hogy mosni tudjak. Hajszárításról meg ne is álmodjak...

Azt olvastam, hogy még 40-et kell aludni karácsonyig. Na te fal! 40 nap alatt megszáradsz? Vagy így karácsonyozunk, kibelezett fürdőszobával?

Rozi megérkezett

Itt van. Megérkezett végre. Már alig vártam.

Mikor megkaptam a mailt, hogy elindult a postán, minden nap a postaládát lestem. Aztán a kis postai cédulával reggel elsétáltunk a postára, és megkaptuk.
Még nem volt használva, a leírásnak megfelelően tényleg ki sem volt bontva. Az akkumulátort emiatt hosszabb ideig tölteni kellett, mint a telefonokat, mert akkor hosszabb lesz az élettartama. Legalábbis a leírás szerint. Felettük töltőre, és egy éjszakát ott volt.



A másnap este nagyon izgalmas volt, végre felavattuk.
Annyi funkciója van, hogy örültem, ha egyet-kettőt megjegyeztem. A programozást halasztjuk, mert ahhoz idő kell, hogy felfogjam mit és hogyan kell nyomkodni rajta. A nagy gombját megnyomva elindult a takarító körútra.

A nappali kb 20 perc volt neki, hogy végigporszívózza, de a küszöbön nem jutott át, túl magasnak bizonyult. Nagyon intelligensnek tűnik, a kölcsönrozi teljesen belegabalyodott a kábelekbe, fennakadt a szőnyeg csücskén. Ez a rozi nem. Megküzdött velük. Tette a dolgát.

Kézi segítséggel átjutott a gyerekszobába, ott is nekifogott a takarításnak. Tanulván a kölcsönroziból, a babaházat elbarikádoztam, nehogy bejusson oda is. A gyerekszobából magától átnavigált a hálóba, aztán az előszobán át a konyhába. Csak ment, ment, és porszívózott rendületlenül.

Mikor falat vagy bútort érzékel, lelassít, és csak éppenhogy nekikoccan. A széklábakkal már nem ilyen jó a helyzet, ott nagyokat koppant szegény. A fal mellett is szépen felsöpört, a sarkokat sem hagyta ki.

Az egész lakás kb 1 óra alatt kész volt. És nekem semmit nem kellett csinálnom. A derekam sem fájt.
A tartályát kétszer öntöttem ki. Hihetetlen, hogy ez a kis kütyü ilyen sok koszt összeszedett. Mikor úgy éreztem készen van (bár még bírta volna szerintem), visszavittem a dokkolójához, és hálásan pislogva tölteni kezdte magát. Kimerült. Ahogy én szoktam a porszívózástól. Minden elismerésem az övé. Imádom. Tudtam, hogy szeretni fogom, nem csalódtam. Barátok lettünk.

ÁlomRozi. FantasztiRozi. SzupiRozi. CsúcsRozi. TutiRozi. CsodaRozi.