Év végi számvetés

Hát újra itt…

Kicsit zsufi volt az elmúlt néhány hét. Fizikailag is, szellemileg is.

A luca napi vásár nagyon jól sikerült az iskolában, sokkal jobban, mint vártuk. A szülők és a gyerekek nagyon kitettek magukért, ennyi eladnivalóra nem is számítottunk, mint amennyit hoztak. Nagyon-nagyon sok pénzt sikerült gyűjteni a sulinak, és nem utolsó sorban a mi osztályunk második helyezett lett, ami osztálypénz szempontjából is jól jött.

A vásár után teljes mértékben igyekeztem a szakdolgozatomra koncentrálni, amit időközben már be is adtam, remélhetőleg elfogadják. Hosszú, nehéz és idegölő feladat volt a megírás, főképp azért, mert gyakorlati szemszögből próbáltam megírni, amit aztán a konzulens, úgy ahogy volt, visszadobott. Egy szakdolgozat nem bevallás kitöltési útmutató, és a jogszabály nem szakirodalom. Hát ez van. Kénytelen voltam szakirodalmat kézbe venni. De mint tudjuk, ugyebár, google a barátom. Mindig számíthatok rá… J

Az ünnepek előtti pár napban már kezdtem úgy érezni, hogy teljesítőképességem határán vagyok. Felborult az egészségem is, a vásár után hosszú napokig nem volt hangom, lenyomott a torokgyulladás. Ez kihatott a hangulatomra is. Aztán újra előjött az évek óta tünetmentes lábfájásom és az ekcémám is. A lábfájás egy csigolya melletti nyúlvány (meszesedés vagy mifene) miatt van, mert nyom egy ideget, ami miatt éles (sírni volna kedvem néha) fájdalmam van a jobb lábamban, és sokszor zsibbad. Állni ilyenkor kínszenvedés, de sokszor, még ha ülök is fáj. Az orvos szerint ezzel együtt kell élnem. Na de 33 évesen? Az ekcémára ugyanezt mondták. Az már 16 éves korom óta gyötör. Kis szteroidos kenőcs, és elmúlik. De mint tudjuk nem ez a megoldás. Amikor kimerülök, úrrá lesz rajtam mindkettő. Csak azon imádkoztam, hogy más már ne jöjjön. Valahogy bírjam ki a záróvizsgáig. Durván koffeinfüggő lettem az elmúlt hónapokban, napi 2-3 kávé (soha nem kávéztam előtte!), esténként pedig energiaital, hogy tanulni tudjak.

A karácsony nyugisabban telt, mint amire számítottam, kicsit pihentem is végre, ami nagyon jól esett. Jó volt reggel nem elsőként kipattanni az ágyból, nem kapkodni mindennel, munkára nem gondolni, nem idegeskedni mindenen. Nyugodtan, ráérősen töltöttem a napokat, főztem, sütöttem, kártyáztam, filmet néztem, mondhatni feltöltődtem.

Kezdem újra azt érezni, hogy helyreáll a lelki béke. Az elmúlt évre visszagondolva (merthát ugye hamár homár, és év vége-eleje van), végignézve mi történt velem (velem, kicsit a többieket félretéve), arra jutottam, hogy mindennek oka van. Minden, ami történt 2012-ben, segít rádöbbenni arra, hogy milyen ember vagyok, és min kell változtatnom.

A korábbi önfejű, maximalista énemet nem tudom lecserélni, de finomítani tudok rajta, és ez a változás jó érzéssel tölt el. Bizonyos helyzetekben jól jön az önfejűség, a kitartás, de néha félre kell tenni, és hallgatni másokra. Egyre többször meghallom a véleményeket. Ez nagy haladás részemről.

A másik dolog, amivel időről időre újra találkozom, hogy „túl sok vagyok” másoknak. Ez az előbbi önfejűségből fakadhat, mert ha látom, hogy valakinek nem, vagy nem úgy sikerül valami, rögtön ott vagyok, és segíteni akarok. Szinte rátukmálom magam, hogy megoldhassam a feladatot helyette. Sokszor nagyobb segítség (még ha nem is úgy látszik elsőre), ha engedjük gondolkozni, és próbálkozni a másikat. Én nagyon sok mindent egyedül, a saját bőrömön, a saját hibáimból tanultam meg, ami egy fájdalmas dolog, és igyekszem megóvni ettől a másik embert, ha látom, hogy ugyanabba a hibába esik éppen.

Ebben az évben ez nagyon kiéleződött, és rájöttem, hogy meg kell tanulnom „nem túl soknak lenni”. Az ilyen fajta tapasztalatokat nem lehet jótanácsokkal vagy a probléma átvállalásával kiváltani, ezt mindenkinek magának kell megélnie. A barátságokat, az iskolai problémákat, a munkahelyi, párkapcsolati vagy lakás gondokat, mind-mind a magunk bőrén kell megtapasztalni, ezt nem lehet tanítani. Tanácsot, segítséget adni lehet, de (mint rájöttem) csakis akkor, ha kérik. A kéretlen tanács nem tanács. Az kioktatás. Leginkább arra fogok törekedni, hogy ha baj van, segítség kell, ott legyek, de nem ajánlgatom magam.

Már csak azért sem, mert rá kellett jönnöm, hogy a magam életét kell élnem, a magam problémáival. Mások problémáját nem nekem kell felvállalnom és megoldanom. Még akkor sem, ha én tudnám a megoldást sok esetben. Az az én megoldásom, és nem az övé.

„Ne próbáld megérteni a másik embert a saját fejeddel!” (P.M.)