Hiperanyuék a Tátrában

Elérkezett a hosszú hétvége.

Hová utazzon az a család, ahol mindenkinek mást jelent a pihenés?

Apának ugye a hegyek. Ő mászna. Sokat és magasra.

A gyereknek a pancsi. Neki játszóház és medence mindenekelőtt.

Anyának? Hát igen. Neki mindegy, csak pihenhessen. Szolgáljanak ki, és térerő aaaz ne legyen.

Sorra vettük a wellness szállókat. Még egy marketinges telefont is kaptunk, hogy most aztán ultra-szuper-akciós áron mehetünk 3 éjszakára a kastélyszállójukba. Még az étel-ital-dínomdánom is benne van.

De valahogy egyikünk sem érezte, hogy ez lenne az igazi.

Apa (csak úgy véletlenül persze) nézelődött a hegymászós oldalakon (rákönyökölt a billentyűre, na) és (nahát, hogy, hogynem!) meglátta, hogy valaki egy csúcsmászáshoz túratársat keres. Telefon fel, találka megbeszél. Szó szót követett, és nagyon úgy tűnt, hogy megtaláltuk az ideális családi hosszú hétvége programot. 4 csillagos wellness szálló a Tátra közepén.

Én valahogy nagyon nem voltam ráhangolódva erre az egészre, csak annyit bírtam mondani, hogy rendben, menjünk. Egész héten meló volt, áfa bevallások, sos tempóban könyvelés, csak még ez kész legyen, csak még azt beküldjem. Aztán szombaton még az utolsó napos taniroda is. Totál kész voltam. Csak így magyarosan.

Szombat este még pont annyi erőm volt, hogy a lábamról leepiláljam a 2 hónapos bundát, és némi pedikűrt megejtsek. Próbáltam minden energiámat a készülődésre összpontosítani, így utolsó kérdésként még annyi jutott eszembe, hogy "ugye a Tátrában hideg van? Pulóvert is vigyek?".  :D:D

A hosszú út után megérkezve jól esett kicsit megmozgatni magunkat. A parkolóban vártunk a transferre, mert azt az információt kaptuk, hogy a dzsip lejön értünk a szállásról, és felvisz a csomagokkal együtt. Vártunk fél órát. Majd még felet. És még felet. 

Egy néni magyarázni kezdte: "dzsip transzfer? szto meter parkovisko!" Jahogy van másik parkoló is? Felcihelődtünk még 100 métert, és végre újabb fél óra után megérkezett a dzsip.

Megindultunk felfelé. Az út kb 3 méter széles volt, balra a hegyoldal, jobbra a szakadék. Közben a sofőr fél kézzel fogta csak a kormányt, a másikkal meg hol a zsebében a telefont kereste, hol a rádiót babrálta. Mi meg csak kapaszkodtunk a majrévasba.

A szálloda gyönyörű volt. Semmi sallang, semmi cicoma, semmi csilli-villi cucc. Ilyen amikor a kevesebb több. Nagyon szolid színek, nagyon egyszerű berendezés, de mindez nagyon ízlésesen, és főleg praktikusan. Az elmúlt 33 év alatt ez volt az első szálloda, ahol a szekrényben rendesen elfértünk, és nem csak akasztós része volt. Nem csoda, hisz ide hegymászók járnak,akiknek nem kevés cókmókjuk van. Az én férjem két bazinagy hátizsákkal jött, az egyikben a túrához szükséges felszerelése volt, a másikban az egyéb dolgok. A felszerelés ugye itt nem egy kis táska 2 szendviccsel. Ez nagy táska kötelekkel, karabinerekkel, mindeféle vasakkal, sisakkal, beülővel, elsősegélytáskával. És a 2 szendvics. Na a szekrény akkora volt, hogy ez mind befért táskástul, és még nekünk lányoknak is maradt hely. Imádtam. 4*-os kényelem a semmi közepén. Kell ennél több egy hiperanyunak?

Az ablakok kilógtag az épület homlokzatából, ahogy kinéztünk, olyan volt, mintha kinn ülnénk a teraszon. Körben hegyek magasodtak, vízesés zubogott, és egy tó tükrözte vissza a tájat. Hihetetlen szép volt. A kilátás is 4*-os. A szoba is 4*-os. Az ellátás is 4*-os.

Persze ilyenkor nem lehet megállni, hogy ne menjünk ki sétálni, mert nagyon csalogató az egész hely. Körbesétáltuk a tavat és megnéztük a zubogást a hegyoldalban. Már majdnem sötét volt, mikor visszaértünk. Vacsorázni pedig sztapacskát kellett.  :D

A lány persze nem bírt magával, a wellnesst is felavattuk. Egy nagy fürdőkádszerű jakuzzi, két szauna és egy pihenőszoba volt a wellness. Csak mi hárman ültük a medencében, hatalmas lcd tv a falon, totál olyan volt, mintha otthon ülnénk a fürdőkádban. :D

Reggel a fiúk hajnalban indultak, mert a csúcs, amit kinéztek maguknak nagyon messze és nagyon magasan volt. A reggelit megkapták kis pakkban a recepción, és nekiindultak. 

Mi lányok lényegesen később tápászkodtunk ki az ágyból. Reggelinél megbeszéltük, hogy mi merre menjünk. Végül egy tó lett az uticél. A térkép szerint 1 óra az út, a közepénél van egy elágazás, 30 perc után. Ez pont nekünk való! Kis hátizsák 2 szendviccsel, és indulás.
Négyen csajok, 3 felnőtt és a lányom.

Már mentünk kb 1,5-2 órája, és úgy gondoltuk minden emelkedő után, hogy na most... most már tényleg... na mostmár tényleg a domb mögött van a tó. Szembejött egy tábla, és a jelzés szerint még 30 perc. Hoppá... Akkor most vagyunk félúton. Ajjajjjj. A gyerek már kezdett nyűgös lenni, de azért meggyőztük, hogy nehogymár idáig eljöttünk, és nem nézzük meg a tavat!
Innentől 10 percenként megálltunk pihenni. Pihi, iszi, csoki, szussz.

"Anyaaa! Még hány lépést kell menni?" "Nem tudom kicsikém, de számoljad, és mondd meg te!" 500-ig bírta. Aztán feladta. Pihi, iszi, csoki, szussz. 

Ez volt az a pont, ahol ha nem látjuk meg a vízesést, amit a térkép is jelölt, akkor bizony a hátamon kellett volna vinni a csajszit. De itt már tényleg a domb mögött volt a cél. A hegyek körbeölelték a tengerszemet, a szikrázó napsütésben tükröződtek a csúcsok a vízen. Nagyon szép volt.

"Anyaaa! Odanéézz! Ott vaaan! Na, ezért megérte idáig eljönni! Anya, ez nagyon cép!" 

Háromszoros szorzóval számolva tartottuk is a térkép szerinti szintidőt.

Piknikeztünk egyet a nagy köveken, a barbik is megnézték a tavat, kicsit hegyet másztak, aztán fájó szívvel, de elindultunk visszafelé. Lefelé már nem volt olyan nehéz, nem szuszogtunk annyit. Szembe futók!! jöttek, valami verseny lehetett, mert nagyon szaladtak felfelé! Azért örültem, hogy mi már lefelé megyünk. Nagyon is...

Kb 1,5 óra volt a visszaút, ez már közelebb állt a térkép jelzéseihez is, bár felfelé lehet, ha futottunk volna, se tartottuk volna az 1 órát. A szobában én ledőltem kicsit, lyány meg nézte a mesét és leste apát az ablakban. Arra ébredtem, hogy kiabál: "megjött apa! megjött apa!" És tényleg.

Apáék is hárman indultak fiúk. A cél a Gerlachfalvi csúcs volt. Nagyobb falat volt, mint elsőre gondolták. Nehéz terep, út nincs, csak a sziklák és a gerinc. Több csapat is elindult aznap oda. Sokuk csak úgy egy szál hátizsákkal. Sétálgattak a vékonyka gerincéleken, mit sem törődve a veszéllyel, hogy bizony a kövek mozognak. Az én férjem hálistennek óvatosabb az átlagnál, és csak biztosítással mentek. Emiatt a haladás is lassabban ment. Délután végül úgy döntöttek, hogy visszafordulnak, mert elég hamar sötétedik, nem akartak fenn ragadni a hegyen. Nem jutottak fel a csúcsra. Utólag hallottuk csak, hogy 2 csapatot is le kellett menteni a hegyimentőknek, mert nem tudtak lejönni, bajba kerültek.

Vacsi után még egy wellness belefért a napba, aztán pihi. Senkit nem kellett ringatni...
Fájó szívvel búcsúztunk másnap reggeli után, gyönyörű hely ez. Még visszamegyünk.
Lefelé is dzsip vitt minket, de ez még rosszabb volt, mint felfelé. Nem volt elég a kapaszkodás. A lejtőn gyorsabban ment a kocsi, a kanyarok is hirtelen jöttek, mit mondjak, elég rosszul lettem. Pedig nem szoktam. Most én kérdeztem, hogy "sok van még? mikor érünk oda?" Nem akartam a luxusterepjárót összerókázni.... Egy fél dedalonnal egész napra kiütöttem magam. A Csorba tónál is, ahol hazafelé még sétáltunk egy jó nagyot, csak kóvályogtam. Valamikor a határ után tértem magamhoz egy kávétól.

Mission Impossible

"A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára is elismerte, hogy az elmúlt két évben nem volt érdemleges eredménye a kormány bürokráciacsökkentő programjának, de a kabinet sokat vár a kata és a kiva bevezetésétől." (ado.hu)

Sokáig arról voltam híres, hogy nem politizáltam. Mikor kijöttek az új jogszabályok év végén, átrágtam magam rajtuk, és konyhanyelvre lefordítva átadtam az információkat az ügyfeleimnek. Ők jól felhúzták rajta magukat, és teljesen kikelve magukból elkezdtek kiabálni.  Velem.

"Nahát, ezt már nem is értem, hogy gondolják!"

"Ezt hogy merik megcsinálni?"

"Ezt most komolyan mondod?"  

"De Mariannka! Ezt nem lehet csinálni! Megyek Brüsszelbe!"

"Hogy a jó büdös fészkes fene egye meg őket!" (ez utóbbi nem pont így hangzott el...)

Én persze nem vettem magamra, de jeleztem, hogy nem nálam kell panaszt tenni, én is csak egy állampolgár vagyok, aki a munkáját végzi, majd gyorsan hozzátettem, hogy természetesen a vállalkozók oldalán állok, nekem sem tetszik, de ez van. Én nem tudok változtatni rajta, ez a törvény, próbáljuk meg betartani, vagy legálisan kicselezni. Meg is állapították az ügyfelek, hogy milyen nyugodt és higgadt tudok maradni. Ők bizony nem tudnak ilyen nyugodtan gondolkodni, mivel a zsebükre megy a játék.

Ez így ment 14 évig. Törvénymódosítás, tájékoztató. Ügyfél üvölt, én nyugtatom.

Idén eljött a pályámon töltött idő tizenötödik éve, és bizony már nem tudok nyugtató szavakat mondani.

Lehet, hogy az életkor teszi, elmúltam 30, és kisebb a tűrőképességem, vagy túl sok elfojtott harag gyűlt föl bennem. Nem tudom. 

Az elmúlt 3 év a szokásos munkán és feladatokon túl plusz terhelést is jelentett. (és most nem a külön projektjeimre gondolok, amit hiperanyuként bevállalok!)

Szinte állandóan a jogszabályok módosítását lestem egész évben, mivel teljesen adhoc módon, pl. március 27-i hatállyal módosítottak törvényt. Előfordult, hogy olyan módosítás jutott tudomásomra, amit sehol nem "reklámoztak", mégis komolyan változtatott dolgokon. Mindig is igyekeztem maximálisan odafigyelni minden apró részletre, de eljutottam oda, hogy elég. Én is üvöltök. De senki sem nyugtat.

Ma már nem az a módi, hogy november 20-án kiadják a jövő évi törvényeket, azt a drága könyvelők megemésztik luca napig, majd a karácsonyi jókívánságok kíséretében elküldik az ügyfélnek a változásról szóló szívhez szóló levelet. Neeem. Ez már nincs. Manapság egész évben nesze neked karácsony van.

A bicska kinyílt a zsebemben. Az utóbbi évtizedben mindenhonnan az folyik, hogy bürokráciacsökkentés van, lesz. A minisztérium meg nyíltan elismeri, hogy jééé, tényleg, nem csináltunk eddig semmit?!? De sokat várnak az új adónemektől! Kata és Kiva! Olyan cukik, hogy becézgetjük is őket! Megszülettek, a közlöny be is mutatta őket a nagyközönségnek. Kb 2 hete a közlöny honlapját figyelem, ugrásra készen, hogy mikor jelenik már meg. Megjelent, elolvastam. Bár ne tettem volna. Emészthetetlen.

Az egész egy agybaj. Megint kaptunk 2 új jogszabályt (mintha nem lett volna már így is elég sok), aminek egyenlőre nem sok értelmét látom. Megint adtunk a ...-nak egy jó nagy pofont. Ami kedvezmény, és elsőre jól hangzik, azt máshol visszaszedik. És hát persze, hogy az adminisztráció sem fog ettől csökkenni.

Azzal reklámozták ezt a két új drágaságot, hogy hát tök tuti lesz, mert olllllyan, de ollllllyan egyszerű, hogy még könyvelő sem kell hozzááááá! Egyik ügyfél szerint tényleg nem kell könyvelő. Ehhez már varázsló kell. Nem tudjátok a Roxfort-ba van felvétel?

De azt is szívesen megnézném, ki volt az a drága jó ember, aki hónapokig ült az asztalánál, és azon gondolkozott, hogy a kisadózó által megfizetett havi 50 ezer Ft mire lesz elég. Miért pont 81.300 Ft a táppénz alapja? Miért pont 300 a vége? Hogy jött ez ki? Izgi képlet lehetett....

De persze megintcsak valkinek a valkije járt jól. Hogy én miért nem tudok ott lenni az ilyen helyeken!

Két adócska, a Kata és a Kiva marketingje, ami egyébként egy akcióterv(!) része, kb 600 millióba került, amit csodálatos módon egyetlen cég zsebelt be. Csodálatos cuki drágaságok.

Miért érzem úgy, hogy "Mission Impossible" a munkám? Csak nem az ilyen "akciótervek" miatt?!?!

Babaház, egy valóra vált álom

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Ez a kislány nagyon szerette a barbibabákat. Mint a kincsekre, úgy vigyázott mindegyikre. Volt hozzájuk való bútora is, ami nem volt, elkészítette ő saját maga.

3 lánybaba, 2 fiúbaba és 2 gyerekbaba, no meg a kutya alkották a családot.

Történt egyszer, hogy az egyik babának eltört a nyaka, és lekopott a szeme. Egy fiú babának meg eltört a dereka. Onnantól ezek a babák lettek a beteges nagyszülők. A derékfájós papa, és a nyaki sérves mama.

Az egyik lánybaba amolyan barbie prototípus lehetett, mert a haja a fejéből egy ponton nőtt ki, teljesen csupasz a fejbőre, csak azon az egy ponton van haja. De ott jó hosszú. És szőke. Ez a baba unokatestvér volt, nem közeli családtag, mivel nem nagyon hasonlított a többiekre.

A kislány ruhásszekrényének aljában volt egy ágyneműtartóféle rész, a babák itt vásároltak egy szuterént és beköltöztek. Berendezték a konyhát, a nappalit, a hálószobát. A kislány gyurmából kakaóscsigát és fonott kalácsot készített a családi reggelikhez, papírdobozból pedig autót sok-sok üléssel. Kirándultak, nyaralni mentek, menyegzőt ültek, majd gyermekszületést.

Így ment ez 1987-ben.

És így megy ez 25 évvel később, 2012-ben is.

A kislány azóta felnőtt, anyuka lett belőle, és jött egy másik kislány, aki átvette a nagylány féltve őrzött kincseit. A hosszú szőke hajú anyukát, a focista cipős apukát, a nyaki sérves nagymamát, a derékfájós nagypapát és a gyerekeket. No meg a manapság már retrónak számító nappali bútort is.

A babacsalád tovább bővült, lettek unokatestvérek, kisebb-nagyobb gyerekek, terhes anyuka, és rengeteg barát-barátnő. A babák elárasztották a gyerekszobát, átláthatatlan káosz kerekedett.

A nagylány törni kezdte a fejét. Hogyan szerezhetne még nagyobb örömet a kislánynak, és nem utolsó sorban hogyan tehetné rendszerezettebbé a szobát. Építsünk babaházat! Jött az ötlet.

Mindent alaposan megtervezett, mekkora legyen, melyik helyiségben milyen burkolat legyen, melyik bútor hova kerüljön. A projekt elkezdődött.

Hála a lelkes nagypapának, a méretre vágott faanyag lassan tényleg kezdett babaházra hasonlítani, elérte végleges kinézetét. Ablakokat és ajtókat vágott a falakba, lépcsőt, korlátot épített, villanyt szerelt. Végül bevakolta kívülről a házat, igazi babarózsaszín lett.

Mostmár csak a belsőépítészet hiányzott. Barkácsboltok hatalmas választékában öntapadós tapétákat, maradék szőnyegpadlót, pvc-t kellett beszerezni. A ház anyaga préselt bútorlapból volt, amire semmi sem tapad rá. Így az öntapadós tapéta sem. Amit este felragasztottuk, reggelre leesett. A megoldás végül a "mindent ragasztó rezső" lett, ez nem tűrt ellentmondást. A tetőre piros papírcserepek kerültek. A belső munkák is elkészültek végre.

Jött a babacsalád, megnézte a házat. Az ingatlanos szerint igazi otthon lehet nekik, nem bánják meg, ha ezt választják. Az ára is jutányos, a környék szuper, közel van az óvoda, az iskola, a tengerpart. Döntöttek, megveszik. Hívták a költöztetőt, aki bepakolta a bútorokat. Beköltözött a babacsalád.

Teltek a hónapok, évek, lassan minden helyiség be lett rendezve. Konyhabútort, fürdőkádat, mosdót vettek, hűtőszekrényt, mikrosütőt, étkészletet, evőeszközt, poharakat, edényeket, mosógépet, vasalót deszkával, fürdőszobaszekrényt, tv-t, laptopot, gyerekágyat, hintalovat. Később autót, robogót, biciklit, babakocsit, rollert, gördeszkát. Kerti medencét, hintaágyat, lakóautót, sátrat, gumicsónakot. A babagyerekszobába létrás hercegnőkuckó is került.

Végül még egy magánrepülőt is beszereztek.

A legtöbb dolog persze használtan került hozzánk a vateráról vagy a Pecsa bolha piacról.

Szinte mindenük van, ami egy háztartásban szükségeltetik. Szinte. Porszívójuk és felmosó szett nincs. És nem is lehet sehol kapni. De addig úgysem nyugszok, amíg be nem szerzek egyet. :D

Azóta rengeteg bulit, kerti partit és gyerekzsúrt rendeztek a babák, nyaralni, moziba mentek, esküvőt, karácsonyt, húsvétot ünnepeltek, iskolába, óvodába jártak, háziállatokat hoztak a házba. Nagyon jó kis család lettek, jó kis otthonnal.

   

 


Sokan gondolhatják, hogy na, ez azért már túlzás. Lehetséges. Nekem azonban gyerekkoromban ez volt a legnagyobb álmom, és most itt van, én megadhattam a lányomnak. A gyerekszoba turisztikai látványossága lett a babaház, ha átjön valaki, ez az első, hogy jól szemügyre veszi. A sok apró, élethű kütyü... Mintha igazi lenne.

Sokszor hallottam már: "ne akard ráerőltetni a gyerekedre azt, ami neked nem adatott meg".

Nem erőltetem. Csak imádom rendezgetni, ő pedig imád benne játszani. Ilyen egyszerű.

"Erre meg mikor volt időd?"

A nagy kérdést a barátnőm tette fel nekem, mikor meglátta a hűtőmágneseimet.
Nekem kérem mindig mindenre van időm! (na azért nem mindig, és nem mindenre...sajnos...)

Vannak a nap folyamán amolyan üresjárat időszakok. Amikor a napi pihenőidőmet próbálom tölteni.

Ilyen például az esti időszak, amikor a gyerkőc fürdik, vagy épp nézzük a Jóbarátokat.

Nagyon régi sorozat ez, de amíg nem ismertem a férjemet, a sorozatot sem ismertem. Amikor összeköltöztünk, akkor ment délutánonként valamelyik csatornán. Majdnemhogy szégyelltem magam, amikor a kérdésemre, hogy ez milyen sorozat, csak annyit válaszolt: "hát a Jóbarátok! nehogymá nem ismered!"

Tudom nagy hiányosság ez részemről. Mentségemre szolgáljon, hogy azóta behoztam a lemaradást.

A mai napig tele van időtálló poénokkal, pedig valamikor a 90-es években volt a csúcspontján.

Rettenetesen szórakoztató. Ha elkezdi nézni az ember, már alig várja a másnapot, a következő részt.

Mostmár a lányunkat is megfertőzte. Imádja. Joey Tribbiani a kedvence. :D

Egyetlen probléma vele, hogy nem véletlenül van ott az alján a 12-es karika. Elég sokszor felnőttes tartalom van benne. Mindig várom, hogy mi lesz a következő kérdése a lánynak.

"De anyaa! Ugye hogy két lány nem házasodhat össze?!"

"Jujj, akkor most Rachel és Ross szerelmesek? pusziskodnak! akkor már összeházasodtak?"

A gyerekek már csak ilyen őszinték. És addig jó, amíg kérdeznek. És tőlünk, a szüleiktől kérdeznek.

Moziban voltunk, és a mese előtt az ominózus Schwepees reklám ment. Biztos tudjátok melyik. Az!

Egy kisfiú ült melletünk az apukájával. Vége a reklámnak, full csönd a teremben. A gyerek meg fennhangon felteszi a nagy kérdést: "Apa! mi az a szex?" "Halkabban, kisfiam! otthon megbeszéljük, jó?" Szegény!

De otthon biztos megbeszélték. :)

A jóbarátos időszak esténként pont jó a Luca napi vásárra való készülődéshez. Ilyenkor születnek a kézműveskedés gyöngyszemei. Ilyenkor találom ki mi hogyan legyen, miből hány darab kell, mit áruljunk, majd ha kitaláltam, következő este elkészítem. Mertugye egy hiperanyu agya ilyenkor is jár. Hiába próbál pihenni. Hát, ilyenkor van időm erre.

Készült már Kitty színezőfüzet és virágos hűtőmágnes. A következő a kis szatyrok megvarrása lesz. Az anyagot már leszabtam, ma-holnap meg is varrom.

Van a P&G-nek egy reklámja az anyukákról. Az a kedvencem. Mindegy hányszor nézem meg, mindig potyognak a könnyeim a végén. De anyukának lenni a legeslegjobb dolog a világon.

Szervezkedős anyukának. :)

Jön! Rozi a takarítónő

Egy elfoglalt anyukának is van ideje a mindennapok feladatainak megkönnyítésén gondolkodni.
Mosógép, szárítógép, mosogatógép. Ismert berendezések, áldom azt az okos embert, aki feltalálta. Bár mosogatógépünk még nincs. Még...
Ezeken kívül is van azonban elég tennivaló. Legkevésbé szeretett tevékenység a családunkban a porszívózás.
Ott van rá a porszívó, mi ezzel a gond? kérdezhetjük. Soroljam?

Van olcsó fajtája. a gazdaságos márka. kevésbe kerül, de hatékonysága is elég kevéske.
Van drága fajtája. a házaló ügynökök által forgalmazott márka. sokba kerül, de hatékonysága is nagy.
És ott a középút. néhány tízezerből sokféle márka. sokféle funkcióval.

Mikor az esküvőnk után beköltöztünk a közös lakásunkba, időszerűvé vált, hogy legyen közös porszívónk is. Egy takarítógépre esett a választásunk, ami tud porszívózni, kárpittísztani, járólapot nedvesen porszívózni.
Akkoriban nem számított éppen a legolcsóbbnak, de még elfogadható volt. Megvettük R2D2-t.

Semmi probléma nem volt vele, nagyon jól teljesítette feladatát. Később a fenti feladatain túl még egy feladatot kapott, orrot is megtanult szívni. Nagyon hatékony volt ebben is, szerettük. Az alany, akinek a nóziját kínozta, már nem annyira.

Jelenleg egy kisebb javítás után van, -hiába mindenki öregszik- de olyan mint újkorában. Még mindig.
Ahogy haladunk a korral, úgy kerülnek előtérbe újabb és újabb funkciók, amiket tudnia kéne. Ebben is a régi. Nem tudja.

Legnagyobb gondom vele, hogy mutatni kell neki az utat, merre menjen. Állandóan cibálom magam után, megakad a küszöbökben, felborul. Aztán elfogy a zsinórja, és hirtelen csönd lesz. Bár kerekeken gurul, mégis nehéz szegény. Folyamatosan hajolok, miközben használom, aminek az az eredménye, hogy kb 10 perc után úgymaradok, és hosszú perceken keresztül mint öreg néne, görnyedten járok-kelek a lakásban.

Amikor csak lehet, halogatom a porszívózást. Nem szeretem csinálni. A végeredmény mindig magáért beszél, de nagyon fáj a derekam a végén. Mit lehet tenni?

Jött az isteni szikra! Vegyünk robotporszívót! Jó!
Hogy ezekből a robotokból is már mennyi van!? Több fajta itt is, többfajta áron.
Leghatékonyabbnak az iRobot tűnt. Elmentem egy kereskedőhöz, ahol azt ígérték, hazahozhatok egyet kipróbálni. Nanáhogy elhoztam! Imádtam. Mesebeli álom! :D

Elindult, és végigszipkázta az összes szőnyeget, a járólapot, mindent.
Úgy gondolta, hogy a barbiház is takarításra szorul, oda is bejutott. Lányom csak kiabált szegénykével: "Roziiiii! Oda ne menj be!!! Az a babaház!!!" De Rozi nem érti, csak a bináris nyelvet, így ment a saját feje után. Nem nagyon izgatta a dolog, hogy összezúzza az étkezőben a csöppnyi asztalt és székeket. Leborította a pöttöm pohárkákat, sőt, még az esküvői tortát is. Na de Rozi! Tönkreteszed az ifjú pár nagy napját! Aztán továbbment a garázsba is, ahol a rózsaszín autó végül megállította. Úgyhogy gondolta, inkább megfordul, és máshol próbál szerencsét.
Így az iskolás évek kezdetén a gyerekszoba szőnyege átváltozott ceruzaforgácsok gyűjtőhelyévé. Nincs olyan négyzetméter, hogy ne találnék hegyezőből kipotyogott kis színes szúrós ceruzahegyeket, vagy forgácsokat. De Rozi kitartóan eltüntette mindet. Sőt, ahol többet talált, hogy körbe-körbe forgott egy ideig, hogy tuti mind a hasába kerüljön.

Aztán jött a nappali. Szépen körbetakarította a szőnyeget itt is. Úgy gondolta, hogy a kábelekkel közelebbi kapcsolatba akar kerülni, és többet időzött az asztal alatt, mint én szerettem volna. Ennek eredményeképpen magára tekerte az összeset, és megállt. Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor a lányom 2 évesként magára aggatott egy csomó sálat és ruhát, majd odaállt elém: "Na, csini vagyok?" Rozi is csak állt a zsinórok rabságában, és a nem létező szemével rám nézve némán kérdezte: na, csinos vagyok?

Egy idő után olyan lett az egész gép, mint egy kiskutya. Édesen járt-kelt a lakásban, néha forogva kergette a saját farkát, aztán a fal mellett haladva szimatolt némi por után. A lányomnak olyannyira megtetszett a kis szerkezet, hogy a végén már fogócskázott vele. Megvárta míg Rozi odamegy hozzá, majd elugrott az útjából.
Két legyet egycsapásra! Takarít is és játszópajtás is egyben!
A másnap szívszorító volt. Vissza kellett vinni. :( Nekünk kell egy ilyen!

Nem sokáig vártam vele. Mivel a boltban nagyon drágának tűnt, és nem lehetett részletre sem venni, másfelé indultam. A használtak között keresgéltem, hátha valaki eladja áron alul. Találtam egy vadi újat, amit nem használtak még, garancia is van rá, csak nem kell nekik. Bolti ár alatt, sőőt, még a részletet is megbeszéltük.
December elején már az enyém lesz a kis drága!
A kölcsönrozival ellentétben ez a rozi programozható is, előre megadható neki, hogy melyik nap mit csináljon. Reggel 9-kor elindul a kis takarító körútjára, és tádááám! mire hazajövünk, már tisztaság van. Ha végzett, vagy merül az aksija, visszamegy a házába, és feltölti magát. Nagyon intelligens.

Sorry R2, de innentől Rozi veszi át a feladatok egy részét. Természetesen kárpittisztításban te vagy No1, abban továbbra is számítunk rád!

A (közösségi) hálózat csapdájában

Reggel óta nem enged be a facebook. Nem is baj, gondoltam, biztos figyel a nagy testvér, dolgozni kéne inkább.
Délután kaptam egy e-mailt, hogy egy régi barátnőm írt üzenetet. Nagyon régen találkoztam már vele, és teljesen izgatott lettem: "jujj, jujj, mikor találkozunk". FB betölt, e-mail cím megad, jelszó beír.
"A weboldal karbantartás alatt áll, kérjük próbálja később!" jött a válasz. Hogy mi van?
FB mégegyszer betölt, adatok mégegyszer megad. A válasz ugyanaz.

Teljesen úrrá lett rajtam a kétségbeesés. Újra meg újra megpróbálom. A válasz mindig ugyanaz.
Hogy fogok én így találkozni a legjobb barátnőmmel???? Olyan régen dumcsiztunk, kb 10 éve nem láttuk egymást, nagyon beleéltem magam. Semmi más elérhetőséget nem tudok.

Este van. Újra próbálkozom. Már biztos kész vannak a karbantartással. Gondolom én, a női könyvelőagyammal. De csak nem megy.
Gyakorikérdések.hu. Szakmai fórum. Google a barátom. Segítség, érdemi válasz sehol.
Kezdek mégjobban kétségbeesni, hogy karbantartást álcázva valaki feltörte a fiókomat. Ajjjajjjjj...
Gyorsan belépek néhány helyre, ami eszembe jut, és jelszót változtatok. Mielőtt még mást is feltörnének.

Hazaért azuram, jelentem neki, hogy mi a helyzet.
Agyalunk reggel óta. Még viccelődtünk is, hogy biztos a UPC letiltotta az IP címről a face-t, mert nem fizettük ki a számlát időben. Nem fizettek? Na jó, akkor letiltjuk a FB-ot! Ok, ok, már utalok is!
Azon kívül persze, hogy a zsebem könnyebb lett néhány ezressel, természetesen ez nem változtatott semmit a helyzeten. Dehátugye a számla lejárt, ígyis úgyis ki kell fizetni, ha már ránk szóltak, megtettük. :D

Néhány gondolat után a férjem rájön és megmondja a tutit.
Az egyik írásom címe DopeMan egyik számának a refrénje volt. Ahhha... Szóval itt van a kutya elásva.
Az ilyen jellegű üzenetek és linkek gondolom fennakadnak FB nagy testvér robotjain, és letiltják a felhasználót.

Hát, ha úgy vesszük, nem siették el. Az az írás 3 napja került fel a blogomra és az üzenőfalamra.
És mi van, ha azóta már 3 gyűlést és tüntetést megszerveztem? Hisz ismertek! Minden hétvégén toborzom az embereket! Ez egy vicc. Inkább találnák meg azokat, akik elvitték a fűtéscsöveinket!
De nézzük a jó oldalát. Ismerik minden lépésemet. Mindent tudnak rólam. Régóta tudjuk, hogy a telefonokat még kikapcsolt állapotban is képesek lehallgatni. Ha esetleg bajba kerülnék, biztos látják a műholdakon, és jön a segítség, ugye? Nyugtassatok meg, hogy így van!

A gondot okozó írásomat jelenleg más címmel és más útvonalon éritek el. Nem akarok bonyodalmat. Főleg nem internetrendőrséget. Mindenkitől elnézést kérek ezért, de hát ez van. Eszembe nem jutott volna, hogy egy "zenei alapmű" refrénje gondot okozhat. Legalábbis nincs más ötletem a problémára vonatkozóan.

Remélem hamar megoldódik, és nem lesznek elvonási tüneteim amíg nélkülöznöm kell a fészt.
Addig is művelődjetek: http://www.youtube.com/watch?v=I5JMu3MwvIY

Nem tudtam mi hiányzott!

Nem tudtam mi hiányzott. Igazából számítottunk rá, de mégsem. Ez a tudtam, csak nem sejtettem tipikus esete.

Betörtek Velencén. Általában mindent hoztunk-vittünk pont emiatt. Értékesebb dolgok nincsenek lenn.
Ez persze relatív. Kinek mi az értékes. A betörőnek a gázvezeték és a csaptelep. És egy reklámajándék dvd lejátszó. Értéke kb 0 Ft.
Teljes felszereléssel mentek be, tudták mit keresnek. Elképzelem a beszélgetést: "hé haver! nézmá'! itt van gázóra! meg vízakna is! ez jó lesz!"
Zár felfeszítve. De mind a kettő!? Nem. Pechünkre az egyiket feszíteni sem kellett, magától engedett. Célirányosan mentek: konyha gáztűzhely, majd a szoba konvektor. A konyhában gondosan odatették az egyik széket a falhoz. Nehogymá ne érjék el a tetejét! Ha rövidebb a cső, 50 forinttal kevesebbet kapnak!
Fogóval lecsippentették a vezetékeket a csonkot otthagyva. De csak benn a házban! Kinn végig a ház falán fut a vezeték. azt meghagyták. Nem tudom sírjak vagy nevessek.
Egy helyen szakadt ki egy tenyérnyi a falból. Tavaly lett festve, szépen csinosítgattuk. Most kb úgy néz ki a lakás, mintha legalábbis földrengés lett volna. Minden tele van vakolattal. Amúgy sem volt túl nagy rend, mertugye a többi helyiség felújítása miatt ebben a kis lakrészben tárolunk mindent. Nagyon letörtem. Úgy éreztem semmi értelme a további felújításoknak.

Rézcsövek, csaptelepek, elemlámpa, dvd lejátszó és egy komplett dvd lemezgyűjtemény. Ez volt a gigászi zsákmány.
Legjobban talán a filmeket sajnálom, a kedvenc filmjeim is benne voltak. Listám sem volt róla, nem is tudom mi hiányzik pontosan. kb 100 lemez.

Az emeletre már nem mentek fel.
A hátsó résznél az ajtón lévő lakat bánta, beljebb nem mentek. Sanda gyanúm szerint azt is lezúzták volna, ha nem zavarta volna meg őket valaki. Vissza fognak menni. Mostmár tudjuk és sejtjük is.
Hazahoztunk minden mozdíthatót. Tv, mikro, porszívó, még a fel nem szerelt lámpákat is, sőt a kerti szerszámokat is. De hogy itt tartunk! A nyaralóból hazahordom az ásót meg a metszőollót.... "Magyarorszááág"

Próbálom a jó oldalát nézni. Már ha van neki. Nem az ablakon mentek be, kvázi nem kell üvegest hívni.
A környéken többen jártak úgy, hogy a lakás kiürítése után a kedves "vendégek" megnyitották a csapokat, és hetekig ömlött a víz a házban.
Volt olyan, hogy az egész utcán végig mentek, és mindenhonnak vittek mindent. Még a tűzhelyet és a mosógépet is. Zsebre vágták? vagy hogy? Ennyire nem tűnt fel senkinek. No comment...

Az utca végén van egy őrző-védő szolgálat. 80 ezerért bekötik a riasztót, és lenne távfelügyelet havidíjért. Állítólag csak 1-2 ezer havonta. Nem tudok dönteni. Megéri?
A biztosítót már fel sem hívjuk, mert körberöhögne. Ahogy a rendőr is. Mennyi kártérítést kapnánk, ötezret? Nem a kár nagy, hanem a bosszúság sok.

A hátsó szomszédéktól kérdeztük náluk minden rendben van-e. Ott nem jártak.
Nekik otthon próbálkoztak, a pesti lakásukban. Képzeld el, amikor teljesen felújítod a lakásodat.  Új biztonsági ajtó, belül komplett csere volt minden. Kifizeted, a munkások elmennek. Végre nyugalom, rend és tisztaság. Majd este mikor mész haza a három gyerekkel. látod, hogy a vadiúj ajtódat feszegették. Pajszernyomok mindenhol. Bejutni nem tudtak szerencsére.
De én átérzem így is. Tudom milyen.

Tavaly télen egyik este megyünk haza a lányommal. Az ajtón hiányzik a levélbedobó. A kilincs lóg. Egy másodperc alatt úrrá lett rajtam a pánik. ledobtam mindent, elővettem az esernyőt a táskámból, kulcsok az ujjaim közé fegyver gyanánt. "Te itt maradsz!" kiáltottam a gyereknek. Belöktem az ajtót, és mint a filmekben a rendőrök, a falhoz simulva nézek körbe. Sehol senki. Villany fel, megyek beljebb. Végül az egész lakásban égett a villany már, még a wc-n is, de nem volt benn senki. Nem hiányzott semmi. Apósom kb fél óra múlva már ott volt, és visszarakta a kilincset, és betömte az ajtón tátongó levélbedobó nyílását. Kicsit megnyugodva megvilágosodtam. Hát persze! Rézből volt a bedobó is, a kilincs is. Az ajtón lévő rács nem engedte a kilincset, ezért az csak félig sikerült. Az adrenalinbomba megvolt aznapra.

Kedves vendégeink! Reméljük tudtatok jó sok sört és bort venni a rézcsövek árából, és reméljük, hogy a filmjeink is elnyerik a tetszéseteket! A dvd kábeljét otthagytátok! Már ne keressétek, mert elraktuk! De legközelebb szóljatok előre, ha jöttök, akkor sütünk sütit is a kedvetekért!