Ez az üzleti része az ismeretségnek. Ezen túl van egy baráti része is, ami sokkal izgalmasabb.
A hölgy anyukája itthon. 83 éves. Megöregedett. Tavaly segítettem bekerülni egy idősek otthonába, mert már nehezen megy az önellátás. Tündéri a néni, már majdnem olyan, mintha az unokája lennék. Látogatjuk, viszünk neki ezt-azt, amit épp kér, ránézünk a lakására néha, és hát igen... Velencén a nyaralóját is karbantartjuk. Először csak füvet nyírtunk, aztán lomtalanítottunk, majd megkaptuk cserébe használatra.
Most úgy kezeljük, mintha a sajátunk volna. Imádjuk.
Elég lepusztult állapotban volt a ház is, a kert is.
Tavaly nekiestünk a kertnek, ami egy ősdzsungelre emlékeztetett leginkább. Minden második fát és bokrot kivágtunk, az összes átláthatatlan susnyát tövig levágtuk. Komposztálót barkácsoltunk, majd a kisebb ágakat egy bérelt darálógéppel leaprítottuk.
Ez a tuja virágpora:
Szégyellem magam. Jött az ember és tönkretette az állatok otthonát. Hány meg hány pók és hangya maradt otthon nélkül! De a kullancsok bosszút esküdtek. Nem volt olyan hétvége, hogy legalább 2 kullancs ne szívta volna a vérünket.
Idén a komposztot igyekeztünk szétszórni a kertben, mondván, hogy alatta kevésbé nő a gyom.
Férjem egyik reggel nagy lelkesedéssel neki is fogott a dolognak. Vasvillával beletúrt, és kifordította, majd szétdobta a szórni valót. Vesztére. A komposztból nagy robajjal több darázs tört elő, és azonnal támadtak. Futott be a házba szegénykém, azok meg jöttek utána. Be is jutott néhány az ajtón is, de nem élték túl az én haragomat.
Hűűű, milyen nagy bicepsze lett valakinek! És milyen vörös! És hogy fáj! Több kalcium tablettának és ecetes borogatásnak hála nem lett nagyobb baj belőle.
A háború megkezdőtött ember és darázs között.
Délután beöltözött és újra kimerészkedett apa a kertbe. Kantáros munkás nadrág, a szárára ráhúzva a zokni, kapucnis pulóver, szigorúan behúzva a zsinór az arcán, sál a nyakán, búvárszemüveg és kesztyű. Mondanom sem kell, kinn 45 fok volt a napon. Hősiesen kivitte a felforralt fazéknyi vizet, és ráöntötte a darázsfészekre, majd lefújta irtószerrel is őket. Szép nagy kukac alakú királynőjük volt.
A csatát megnyertük. A háborúnak viszont még sajnos nincs vége.
Az eresz alatt is lakik egy darázscsalád. Ez nagyobb gond, mert teljesen bemásznak a tető és az álmennyezet közé a réseken, és a lakásban kötnek ki. Ezt pedig nem igazán díjazzuk. A következő csatát itt vívtuk. Felkészültünk: újabb adag írtószert vettünk, és beszereztünk egy purhabsprayt is. A haditerv az volt, hogy a réseket kitöltjük habbal, és akkor se ki, se be nem tudnak közlekedni.
Lement a nap, elcsöndesedett minden. Felfegyverkezve megközelítettük a helyszínt. Írtósprayt!- hangzott az utasítás. Én, mint asszisztens adtam. Purhabot!- jött a következő parancs. Azt is adtam. De hogy az a pur izé hab, milyen egy undi anyag! Mindenhová ragadt és csöpögött, csak a becélzott helyre nem. Nehezen azért betömködtük a lukakat, majd két napig a kezünkre tapadt ragacsot sikáltuk. És persze a darazsak megtalálták azt az egy lyukat, ahová nem jutott ebből a csodálatos anyagból. Na ilyen, amikor a könyvelők építőipari szakmunkát végeznek.
A ház kétszintes, alul egy kis összkomfortos lakrész, és külön még egy konyha-fürdő, fenn 2 szoba, és egy hatalmas terasz. Teljesen be volt ázva, szétpenészedtek a falak, így a tetőt javíttattuk meg elsőnek. Már nem ázik tovább, egy egész telet átvészeltünk vizesedés nélkül. Az alsó kis lakrészt is megcsinálták lakhatóvá, így a sátorozás élményeiről lemondunk a továbbiakban. :)
Jelenleg a fenti két szoba és az alsó külön konyha-fürdő munkálatai folynak, de még nem teljes a dolog.
Azért alakul... Amint készen lesz, várjuk sorban a vendégeket.
A kert is alakítás alatt van. Már átlátható. A gyerek is be mer menni a labdáért a fa alá. Azért az már valami!
Sőőőt! A kert végében találtunk egy kisházat, amit addig nem láttunk. A szomszédból láttam meg először, mutatom a férjemnek, hogy nézd már! ott egy kisház! ÁÁÁ, az nem a miénk, az a másik szomszédban van! De azért macsétával hadonászva magunk előtt, bemerészkedtünk a dzsungel azon részére, és csodák-csodája! tényleg nálunk van! A lakathoz, amivel le volt zárva, persze kulcsot nem adtak, így maradt a flex. Micsoda kincseskamra! Vasszánkó, igazi, a 70-es évekből. Jancsikályha, ami csupa rozsda, de egyszer még régi fényében fog tündökölni, ahogy a férjemet ismerem. Egy hatalmas kondér, nyársak és persze hozzávaló tüzifa dögivel.
Egyik nap arra biciklizett egy bácsi, és benézett, hogy mi a csuda történik ebben a házban. Összeráncolt szemmel nézett minket, ahogy gazoltunk a kapuban. Az arca csupa döbbenet és a kételkedés, hogy kik ezek az emberek, és mi a fenét keresnek itt. Aztán hogy elindítsa a beszélgetést, beszólt: nem egészen úgy kéne csinálni, ahogy, hanem emígy! Hála Istennek, az én drága türelmes, és naív férjem, aki ezt nem vette zokon, kedvesen visszaköszönt neki, és megkérte, mutassa meg, akkor hogy. Na így történt, hogy nem sértettem vérig a pótmamám öccsét. Mert végül kiderült, hogy ki is ő valójában. Aztán olyan jól összeismerkedtünk, hogy beljebb került, és még azt is megmutatta hogy működik az eddig csak látásból ismert bojler a fürdőben. Mesélt-regélt a régi szép időkről.
Mutattuk neki a sufnit. Hogy hűűű hát mennyi kacat van benne, és hogy teljesen tönkrementek az ott tárolt szerszámok, meg minden. Szó szót követett, és kiderült, hogy az általunk sufniként nyilvántartott építmény egy medence. Hogy mi van? És tényleg. Földbe süllyesztett betonteknő, némi retro csempével és sok-sok meztelen csigával az alján. Fölé egy vasszerkezetű tető lett építve, aminek az oldalai hullámpalából és régi ablakokból álltak. Na azóta már medencénk is van. :)
Legújabb projektem a mezítlábas gyalogösvény. Láttam már több helyen ilyet, jártam is rajta. Isteni érzés, amikor a talpamat bizgerálja az a sok kiskavics, nagykavics meg homok. Na persze nem csak a hecc kedvéért készül, komoly funkcionális haszna van. Alatta nem gazosodik a kert. Megbeszéltem a kerttel is. Hogy szót fogad-e...
Nagy kincsek számunkra a gyümölcsfák. Egy cseresznye, egy kajszi, és több szilvafa. Tavaly rengeteg gyümölcs volt rajtuk. Degeszre tömtük a hasunkat. Idén is vártuk nyálcsorgatva: mikor érik már, mikor érik már? De nem érett. A kajszi lefagyott tavasszal.
A cseresznye tele volt kis zöld-rózsaszín bogyókkal. Egyik hétvégén meg is állapítottuk, na, jövő héten jövünk. és leszedjük, addigra szép piros lesz. És mentünk. És megérett. És nem szedtük. Merthogy nem volt mit. Úgy állt ott a fa, mintha nem lett volna rajta soha gyümölcs.
Fúúúú, ki volt az a gonosz ember, aki átmászva a kerítésen lecsupaszította a mi cseresznyénket!
Aztán a barátaink felvilágosítottak, hogy nem lopta el senki. A madarak ették meg.
A téli szünet projektje a madárijesztő lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése